#párizsi olimpia 2024

„Sírva könyörögtem az edzőmnek, hogy haza szeretnék menni” – Érdi Mária a Penge podcastban
 

„Sírva könyörögtem az edzőmnek, hogy haza szeretnék menni” – Érdi Mária a Penge podcastban

A párizsi olimpia előtt érezte először a vitorlázó világbajnok Érdi Mária, hogy számára is realitás aranyérmet nyerni. A sérülése súlyosbodása miatt azonban nem tudott úgy teljesíteni, ahogy szeretett volna, és nem tagadja, a mai napig fájdalmas neki, hogy nála egyébként kevésbé eredményes versenyzők nyertek helyette érmeket. Azóta megoperálták, s most azért dolgozik, hogy három év múlva, Los Angelesben beteljesüljön az álma. Mindent ennek rendel alá, és a stábja tagjaitól is azt várja el, hogy igyekezzenek vele együtt fejlődni, motiváltak maradni. Szilágyi Áronnak és Kenyeres Andrásnak arról is beszélt a Penge podcastban, hogy több edzővel is szakított már amiatt, mert nem hallgatták meg a véleményét, pedig ma már van olyan képzett és tapasztalt, hogy konkrétan meg tudja fogalmazni, mire van szüksége a győzelmekhez.

HVG HVG


A transznemű nők egyik utolsó mentsvára is odaveszett
 

A transznemű nők egyik utolsó mentsvára is odaveszett

Az Angol Labdarúgó-szövetség érvényesítette a brit Legfelsőbb Bíróság döntését, és a következő hónap elejétől megtiltja a transznemű nőknek, hogy az angol női bajnokságban játsszanak. A női futball a transz közösség egyik utolsó mentsvára volt, egy olyan biztos pont, ahol elfogadták őket és szabadon élvezhették a sportolás mentális és fizikai egészségre gyakorolt jótékony hatásait. A nemiség kérdésének vizsgálata ezzel csak tovább bonyolódott.














Márton ikrek: Ha az edző eléri a gyerekeknél, hogy higgyenek magukban, az az egész életüket elkíséri
 

Márton ikrek: Ha az edző eléri a gyerekeknél, hogy higgyenek magukban, az az egész életüket elkíséri

Az egyikük a taekwondo első magyar női világ-, a másikuk olimpiai bajnoka. Egypetéjű ikrekként úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás, ugyanúgy gondolkodnak a világ dolgairól, befejezik egymás mondatait. De míg az egyikük taktikus, és néha kicsit talán túl is gondolja a dolgokat, a másikuk csak megy előre, és elsősorban az erejében bízik. Márton Luanával és Vivianával beszélgettünk.



Garantált a libabőr – ezek voltak az év legszebb magyar sportpillanatai
 

Garantált a libabőr – ezek voltak az év legszebb magyar sportpillanatai

Utolsó másodperces magyar gólok az olimpián, a foci- és a kézilabda-Eb-n, a férfi párbajtőrözők aranytussal megnyert döntője, példátlan holtverseny női 1500 gyorson, a „semmiből jött” aranyérem taekwondóban és Milák Kristóf olimpiai bajnoki címet érő benyúlása. Csak néhány pillanat az év legszebb magyar sportsikereiből, amelyeket most képekkel és videókkal elevenítünk fel.